Tegnap ki akartam cserelni egy villanykortet, es sikerult meggyilkolnom az egesz haz aramellatasat. Fel estembe kerult mire leteszteltem es kicsereltem a fusible-eket, amiket talan ledeknek hivnak magyarul de nem biztos. Nehezitette a dolgot hogy el kellett menni venni megfelelot; hogy Claude - a szomszedom- pusztan joindulatbol betett az egyik kis lyukba egy meg kisebb cuccost es alig birtam kihuzkodni (vegul egy hajtuvel sikerult kiimadkoznom). Angel aktivan kozremukodott. Felallt velem a szekre es onnan a mosogepre, rettentoen figyelt es tanulmanyozta, hogyan szerelek, majd elgondolkodva atfogta a mancsaval az egyik labam es neha harapott egyet a nadragomon. Mindenhova lelkesen szaladt velem, meg vasarolni is eljott volna a szakositott uzletbe, ha hagyom. Minden egyes fusible kiszerelese utan meg kellett nezni, hol vilagit a hazban es hol nem, vagy szaz kort tettem benne, a cica meg szaladt a hatam mogott es kiabalta: '"itt eg a villany, Gazdi!" Egyebkent nem tudom, hogyan tudta az az arva korte kicsapni igy az egeszet, hogy tonkre is tesz egy ilyen fusible-t, azt hittem, csak a biztositekot csaphatja le. Az eredmeny az lett, hogy mindenhol eg a villany most, (az elmult idokben kiment nehany helyen) kiveve a kisszobaban, ahol a telefonom es a szamitogepem van, kovetkezeskepp egyik se mukodik. Ezert klandesztin modon irok innen-onnan. Na, ennyit errol, es most a lenyegesebb dolog. (Ahogy vesszuk...)

Almomban egy nagy hazban voltam ahol egy nagy csalad lakott es en valami szolgalolany voltam. A nagy csalad tobb csaladbol tevodott ossze de mind rokonok voltak es nagyon osszetartoak. En valami szemvizsgalatrol jottem vissza es ott volt Caroline is, akivel egyutt jarunk iskolaba forgatokonyv-irasra. Nem emlekszem mirol beszelgettunk, de o is csaladtag volt. Alul, a haz also reszeben lakott az a csalad ahol aupariekedtem nehany hetet, es akiket borzalmasan utaltam, negy elviselhetetlen fiugyerekkel (marmint az eletben igy tortent! es most ott voltak az almomban is.) Ott nem volt apa a valosagban, de az almomban igen. A haz a tengerparton allt, a homokos parton. A tenger kb. ketszaz meterre volt onnan. Egyszercsak latom az ablakbol, hogy a csalad idos nenijet, a nagymamat elviszi a viz. Hatalmas hullamok jonnek es elarasztjak, a feje idonkent kibukkan es fuldoklik. Szaladok segitsegert de tudom hogy egyedul nem vagyok eleg. Probalok telefonon hivni tobb csaladtagot is, vegul az also szinten lako csaladbol az apa szalad velem. De ahhoz hogy el tudjuk erni a nenit, egy hatalmas kofal masik oldalara kell atjutni. A ferfi mondja nekem hogy o itt nem tud atjutni, de en igen. A kofal masik oldalan mindenfele elolenyek allnak, alt. allatok es azokat iranyito emberek; akikre ralephetek, akiken maszhatok, hogy lejussak. Pl. egy hatalmas zsiraf odaall a fal melle es lecsuszom a nyakan, aztan egy masik allatra lepek ra, vegul lejutok a partra-ahol addigra mar nincs viz, csak egy nyilt mosdo amelyben tobb mellekhelyseg van. Egy par all kozvetlenul elotte, oket mar lattam mashol is, egy alacsony lannyal aki egy baranyt vezet porazon. Nem baratsagosak, sot, tudom hogy nem is joindulatuak velem; alattomosak es nem lehet kiszamitani, kik ok igazabol. Kerdezem toluk hol a neni, mire mutatjak a Wc-t: "ott van benn de nagyon vigyazz, teljesen megorult. Meg van zavarodva es veszelyes." Aztan elmennek es en latom a nyitott ajtobol hogy a neni valami piros ruhaban van (azelott szurkeben volt), fiatalabb mint azelott, es ossze-vissza rohangal, hadonaszik es erthetetlen dolgokat beszel. Azert hazahozom ot (nem emlekszem, hogyan), es a csalad nem tud vele mit kezdeni: ez ugyanis nem ugyanaz az ember. O a neni elmebeteg unokatestvere. A neni pedig valoszinuleg meghalt, mert keson erkeztem.